Van most ez a facebookos #metoo kampány, ezt a hashtaget posztolva felhívni a figyelmet a nők szexuális bántalmazására/zaklatására, vagyis hogy mindenki, akivel előfordult ilyesmi, ezt posztolja. Bár egy „apu gyeden” blogban lehet, hogy furcsán mutat, de lányos apaként, főleg azután, hogy a két kedvenc női bloggerem is nagyszerű (és nyomasztó) bejegyzést írt a témában, én is le akarom írni valahova amit ez az egész felkorbácsolt bennem.

Mert egyrészt apaság nélkül is sokkoló, hogy az embernek szinte minden nőismerőse találkozott ilyennel élete során. Másrészt belémfagy a szar is a gondolatra, hogy ezekszerint a pici lányaimnak is nagy eséllyel kell átélniük hasonló dolgokat. Hacsak nem változik meg addigra a világ – és ez az egész kampány is arra jó, hogy talán jelez, indukál vagy segít létrehozni valami jobb jövőt.

Persze arra is jó ez a dolog, hogy mindenki magába nézzen, és gondolkodjon egy kicsit. Nekem például eszembe jutott, hogy volt egy olyan időszakom, kora egyetemista koromban, amikor az volt a szórakozásom, hogy egy laza mozdulattal kikaptam a lányok hajából a hajgumit vagy csatot. Hát, igen, ez elég gyermeteg dolog. Igazából már nem is tudom, mi volt a motivációm – nyilván szerettem, ahogy ilyenkor leomlik a hajzuhatag, meg mentségemül szolgáljon, hogy fiúiskolába jártam előtte, gőzöm sem volt a lányokkal való viselkedésről pláne udvarlásról, és ez volt a maximális fizikai közelség/közeledés, amit egyáltalán el tudtam képzelni. Valószínűleg pont ezért is csináltam.

Általában véve egyébként nem gondolom, hogy zaklatásnak vették volna a lányok, igazából akkortájt olyan visszajelzéseket kaptam, hogy valószínűleg annak köszönhetően, hogy nagycsaládban nőttem fel, a testkontaktust nagyon jól „kezelem”.

De azért volt, aki megmondta, hogy ez hülyeség, ne csináljam többet. Én meg ennek ellenére csináltam… Szóval most utólag, ezúton is, bocsánatot kérek.

A másik meg, ami eszembe jutott a „mi zaklatás, mi nem az”-dilemma kapcsán, hogy voltaképp lehet, hogy nekem is volt ilyen élményem. Igazából nem volt az. Nem volt semmi szexuális tartalma. Legalábbis akkor nem láttam. De így utólag visszagondolva, nemigen lehetett más mögötte.

Elmesélem.

Még alsó tagozatos voltam, egy bérházban laktunk a Józsefvárosban. Előttünk park, a sarkon a Kispiszkos, a bolt. Elég büszke voltam rá akkoriban, hogy – nyilván, ha nem kellett nagy súlyokat hazacipelni – elég gyakran küldtek el vásárolni ezért-azért. Egy ilyen alkalommal történt, hogy rámakaszkodott egy pasi. Igazából akkor bácsinak gondoltam, de így visszagondolva 20-től 45-ig bárhány éves lehetett.

Szóval szóba elegyedett velem, nyomult valami szöveggel (hová mész? Boltba? Mit vásárolsz? Én sem szeretem azt a boltot – valami ilyesmi lehetett alapvetően), aztán megvárt a bolt előtt, és visszafelé szintén kísérgetett, és dumált-dumált. Kérdezte azt is, hol lakom, de mint írtam, a Jószefvárosban laktunk, meg elég sok regényt olvastam akkor már, nem akartam, hogy megtudja hol élek, úgyhogy „rutinosan” mást mondtam neki, mint ahol valójában laktunk. Erre behúzott egy kapualjba (ami történetesen épp a mi kapualjunk volt – de ezt ő persze nem így tudta), és tovább nyomta a sódert. Ezt nem fizikai értelemben vett behúzással kell érteni, de ha egy felnőtt nyomul, akkor a gyerek nemigen tud ellenállni még akkor sem, ha csak verbális szinten nyomják el az ellenkezését. Valahogy úgy volt, hogy veszélyesebbnek éreztem, hogy tovább követ és a sarkamban marad, mint hogy bemegyünk egy olyan kapualjba, ahol ő nem tudja, hogy én előnyben vagyok.

Szóval, ott álltunk a kapualjban, és akkor, hogy ne féljek tőle, elkezdte mutogatni a pénztárcáját, hogy ne parázzak, nem akarja elvenni a pénzemet, hát nézzem meg, mennyi van neki – és tényleg, tele volt a pénztárcája ezresekkel.

És aztán… Hát, nagyjából ennyi volt. Már nem emlékszem minden részletre, de azt hiszem, egyértelműen úgy viselkedtem, hogy látta, hogy nem érdekel a pénze, nem érdekel semmi, nem vagyok vevő semmire, én most megyek haza, pá – úgyhogy végül kiléptem a kapun, ő eltűnt valamerre, én meg tettem egy nagy kört a háztömb körül (hogy fenntartsam a látszatot, hol én máshol lakom, meg persze hogy megvárjam, amíg biztosan eltűnik a környékről), és úgy mentem haza.

Igazából most sem tudom, hogy mi volt ez az egész. Akkor aztán végképp nem értettem. De így belegondolva… Egy gyereket behúzni a kapualjba, pénzt dugni az orra alá, kedvesen de erőszakosan nyomulni rá tízperceken át… Ennek mi más lehetett a célja? Vagy csak én vagyok túlérzékeny és paranoid? Volt egyébként mutogatósbácsi is a környéken, tudtam róla, hallottam róla - de azzal sosem találkoztam, ez meg nem mutogatott semmit, csak a teli pénztárcáját...

Amikor felértem végül, anyukám épp nagymamámmal beszélgetett – azt hiszem, elmeséltem az egész sztorit nekik, de már nem emlékszem, mit reagáltak.

Hát szóval ezek jutottak eszembe múlt héten a #metoo kapcsán.

Csak most jutottam hozzá, hogy ezt kitegyem ide, tudom, már rég mindenkinek tele van a hócipője vele, pont egy apuka véleménye nem oszt nem szoroz ezen az egészen, de az a helyzet, hogy ez az egész (főleg persze önző módon a lányom és a még meg sem született másik lányom miatt) tényleg nagyon megérint és elborzaszt. És azt hiszem, iszonyú fontos, hogy változzon valami ezen a téren.