Tegnap nem voltam itthon, de Bogár összegyűjtött pár szöveget, amit elcsípett.

„Bajátaim ész mászik bajátaim, az a helyzet…”

vagy aszondja: Tépett nekem wc-papírt: „Tesszék. Másik, tesszék. Elég lesz.” – és lerakja a gurigát.

Ezek közül nyilván van olyan, amit tőlünk tanul (például egyik nap sokat mondogatta, hogy „persze Pityu”, ami az egyik nagynéném mondása, de az egész családra átragadt – most már őrá is), meg mikor múltkor azt mondta, hogy „megzabájjak apa”, azt is nyilván tőlünk tanulta el.

De egy csomó dolog van, amit nem tudom, hol hallott. Tévénk nincs, youtube-os mesét soha életében nem nézett (najó, vendégségben már látott ilyet), a könyvekből meg a hosszabb szövegeseket még nem olvassuk neki, csak az ilyen Iciri-piciri meg Török és a tehenek hosszúságú dolgokat. (A könyvolvasás tehát jelenleg inkább a képekről mesélés-meséltetés jelenleg, de lehet, lassan értékelné a konkrét meseszövegeket is...)

Szóval, a lényeg, hogy a szókincsében ennek ellenére csomó olyan kifejezés szerepel, amiben nem ismerek rá a mi szavajárásainkra. Talán a nagyszüleitől tanulja – de még valószínűbbnek tartom, hogy az óvodás unokatesóktól lesi el. Ők sem mindig használják ezeket jól, de annál nagyobb lelkesedéssel – és az egészen biztos, hogy mikor velük van, akkor minden idegszálával figyeli őket és tanul tőlük, ezt számtalanszor látom. Mondjuk minket is mindenben utánoz: múltkor voltunk egy esküvőn, és ahogy ültünk és figyeltük a szertartást, konkrétan minden mozdulatomat azonnal letükrözte – ha megvakartam az orrom, azonnal ő is, ha összekulcsoltam a kezem, ő is, ha hátradőltem a széken, ő is. Itt persze nyilván őt lestem a szemem sarkából, onnan tudom ezt – de vajon hányszor van, hogy észre sem veszem, hogy figyel, tanulmányoz, és átvesz tőlem dolgokat?