december 13.
A hétvégén meg elkezdett bilizni (úgy mondja, hogy bi-bi). Az elmúlt hetekben többször belerottyantott a kádba – és mivel mi ilyenkor kaptuk ki és mosdattuk le meg öntöttük ki a vizet gyorsan, és nyilván nem teljesen ügyesen, nem elég higgadtan reagáltuk ezt le, elkezdett félni a víztől. Ő, aki akkora pacsálást rendezett mindig, hogy úszott a fürdőszoba, és sosem zavarta, ha közben elmerül fülig, belefröcsköl a szemébe vagy víz megy az orrába – annál vadabbul ütötte-rugdosta a vizet, annál jobban vigyorgott és csinálta az óriás hullámokat… Hát, most nem nagyon mer beleülni, és ha meglát valamit, amit ő kakinak gondol (úszó szösz vagy árnyék), sírva menekül ki a kádból, emeli a lábát és próbál kimászni…
A megoldás végül a jó habos víz lett, és az, hogy ott ülünk mellette, így azért továbbra is pancsol és élvezi a fürdést – viszont, ha már így tudja, hogy mi az a kaki, gondoltuk, megpróbálkozunk a bilivel. Hétvégén használta először, teljesen oda volt érte, ült rajta türelmesen, nyúlkált be maga alá, és közben dumált a halandzsanyelvén… Irtó jól szórakozott.
Második alkalommal már jött pisi is, azt diadalmenetben öntöttük ki a wc-be, de azt hiszem, nem nagyon fogja még, hogy mire való ez az egész, mert tegnap meg nem produkált semmit.
Most ebéd közben elkezdte mondogatni, hogy „kaki”, amikor kérdeztem, hogy hol a kaki, mutogatott a pelenkájára, úgyhogy gyorsan lekaptam róla mindent, és ráültettem – de persze semmi sem volt, csak jól jött neki egy kis játék a kaja közben… Ültünk vagy 10 percet, játszottunk közben mindenfélét, de asszem ez a szobatisztaság meg bilizés még odébb van, nem igazán a hatékonyság még a lényeg…
A mai ebéd egyébként hagymás-babos „ragu” vagy micsoda volt. Ez egy saját recept, és lehet, hogy az anyja még nem adott volna neki ilyet, de én már rég kitaláltam, hogy ma ezt fogok főzni, már jó rég ettem…
Igazából ennek az alapját Karáék tábori hagymás babja képezi, csak kicsit továbbfejlesztettem.
Úgy megy, hogy felkockázunk szalonnát, és kisütjük a zsírját (bacon is mehet bele, az is fincsi, most volt ez is az is benne), aztán megsütjük az apróra vágott hagymát rajta (kábé két fej, de persze minél több, annál jobb, „hagymásbabosabb”. Mehet bele apróra kockázott kolbász is, meg, ami nagyon fontos, répa. Legalább 4-5 szép répa, felkarikázva, sőt, a karikák is félbe-negyedbe vágva.
A répát is megpirítjuk, aztán amikor már majdnem puha a répa, hozzáteszünk még 2 gerezd apróra vágott fokhagymát is. A végén ehhez a hagymás-szalonnakockás-kolbászos répához hozzáöntünk egy vörösbab és egy fehérbab konzervet meg egy kukoricakonzervet. Fűszerezzük (só nem nagyon kell, a szalonna sós), bazsalikom, oregánó, kis csípőspaprika, esetleg kakukkfű vagy majoranna – aztán összerottyantjuk, és kész. Friss kenyérrel én nem tudok betelni vele – abban a serpenyőben csinálom, amiben a négyadagos kajákat szoktuk elkészíteni, ennek ellenére másnapra ebből már nem nagyon szokott maradni. Jó büdös másnap tőle az ember környezete, de irtó finom – a többi meg úgyis megoldható szellőztetéssel… :) Általában olyankor szoktam csinálni, mikor Bogár konferenciára megy, és én gyorsan össze akarok ütni a valami legényes-finomat. Bár ő is szereti…
Szóval, most is ezt csináltam, a kislánynak is ízlett, bár néhány falat azért ott maradt a kistányérja alján…
