Mindenféle új szavak meg tudományok vannak nap mint nap.

Például: Eszmiesz? Meg: Asztamindenit! Ja, és: pipua, azaz pihe-puha.

Meg egész kis párbeszédeket folytat le magával. Füléhez tartja a telefont, mint amikor a nagyival beszél, halandzsázik perceken át, de tökéletesen ki lehet venni pl. azt, hogy „Mitetél? Toászt etem/banyánt etem” (Mit ettél? Tojást ettem, banánt ettem…)

Vagy tegnap ilyet is mondott: "Jaj-jaj, esz mi volt? Puki…"

Aztán a másik, ami az elmúlt héten nagy sláger volt, az új papucsa, a bekekés. Brekekés, azaz békás: béka tappancsa van rajta. Szédületes egyébként ez a ragozás dolog, hogy milyen gyorsan megy neki. Az első jelzőként használt szava a cíkosz, azaz „csíkos” volt, aztán jött a pöttyös, mostanában meg próbálgatja a színeket, még azért csak 50 százalékban találja el. És közben megszülettek azok a szavak is, amik azt írják le, hogy milyen állat látható az adott tárgyon: makis, azaz majom van rajta, epántos, azaz elefánt, macis, azaz macis.

Ez eddig rendben van, ezeket mi tanítottuk neki. De azt, hogy „bekekés”, azt saját maga találta ki, és én teljesen lehidaltam tőle. Mi maximum olyat mondunk neki, hogy „békás”, de akkor mért nem azt mondja, hogy bekekás, honnan tudja, hogy itt é-nek kell lennie, amikor sosem mondott még ilyet?

Rájött arra is, hogy tud énekelni – mármint nem a halandzsanyelvén mindenfélét, hanem hogy azokat is tudja, amiket én szoktam énekelni neki. A „Szél fut a nádason, habzik a tó” kezdetű kánont (amit „bekeke” néven szokott kérni. Tényleg kéri: kérő hangsúllyal addig mondogatja, hogy „bekeke! Bekeke!, amíg rá nem kérdezek, hogy a Kumbejt énekeljem? mire boldogan rávágja, hogy „Jó!”, vagy újabban hogy „Iken!”. (Van „cica” kérés is, az a cirmoscica, haj; van vau-vau-s az az „öreg kutya nem ugat” nóta, van „bibamm”, az a jár a toronyóra, van a „Bente”, vagy „Mama!” ének, az a volt egyszer egy kemence, belebújt a Kisbence. Meg van még pár ilyen, a lényeg, hogy megmondja, hogy mivel szórakoztassuk.

Szóval most, miközben a „Kumbej-kumbej”-t, azaz a békás nótát énekeltem, hamiskásan rámvigyorodik, és közli, hogy „Éta is!”, vagyishogy ő is akarja. Bíztattam egy kicsit, erre nagy szégyellősen, nagyjából tényleg dallamban maradva elkezdi, hogy „Kumbe-kumbej”… És ezt az este folyamán aztán még vagy tucatszor megismételte, nagyon büszke vagyok…