Természetesen mégsem jön össze, hogy ne csak a gyerekről írjak. Tudniillik közben 2 éves lett (ma 2 éves és 2 napos), és hát ez kínálkozó alkalom arra, hogy összefoglaljam, miket tud…
A beszéd mostmár kevésbé érdekes, mert gyakorlatilag mindent mond. Ami esetleg vicces, hogy miközben magyaráz, ilyeneket fűz bele, hogy „Éted?” esetleg „Éted máj?”, vagy ugyanez „Látod?”-dal „Tudod?”-dal meg egyéb ilyen párbeszéd közbeni figyelemfenntartásra való kifejezésekkel.
Inkább az az érdekes, hogy mire használja a dumálókáját: mesél, fantáziál. Most például, miközben ezt írom, fél füllel hallom, hogy azt bizonygatja a nagymamájának a másik szobában, hogy ő „Ábej” – vagyis az egyik unokatestvére. Amúgy az unokatestvérek nagyon sokszor előjönnek – múltkor például, miközben tök egyedül ült valami játéka mellett, hallom, hogy hangoskodik: „Naaaa, Ábej, ne csináld! Mikkaaa, ne húúzd, ejszakítod, neeee!”. Hát erre már bekukkantottam, ugyan, mi történik, mivel tudtam, hogy az unokatesók biztosan nem jöttek át, szóval itt valami csel kell legyen. Hát ott ült a szőnyegen, fején a gumis hajpántja, azt húzogatta – és közben veszekedett a képzeletbeli unokatesókkal, hogy ne húzogassák, mert elszakad…
Egyébként sokszor játszik olyat, hogy ő a „kutus”, és akkor ugat, vagy hogy ő a béka, és akkor ugrál négykézláb, vagy hogy a szék amin ül, az valójában vonat, és ő utazik valahová – szóval elindult a fantáziája.
Verseket, énekeket viszont nem nagyon mond még az elejétől a végéig. Van, hogy elkezd valamit, és pár sort ismételget belőle. Vagy mondjuk a Török és a teheneket úgy mondjuk, hogy a sorok első felét én mondom, aztán ő befejezi. És sokszor kéri, hogy mit meséljünk, mit énekeljünk, de konkrét mondókákat egyedül még nem nagyon hallottam elejétől végig elmondani. Viszont költ sajátokat. Múltkor vagy 5 percen keresztül énekelt valamit nagy komolyan, aminek az volt a refrénje, hogy „… abba az ijányba”. Konkrétan ez volt a refrén, itt vitte le mindig a hangsúlyt – előtte meg hosszan recitált meg föl-le húzogatta a dallamot, miközben összevissza énekelt mindent, hol halandzsázva, hol igazi szavakat meg kifejezéseket keverve a szövegbe….
Múltkor elképesztett: elmentünk barátokhoz, ahova szoktunk évente párszor – idén asszem konkrétan ez volt a 3. alkalom. Utoljára májusban voltunk ott – de most, hogy megérkeztünk, és felmászott a kavicsdombra, amire májusban is, és ahonnan jól át lehet látni a szomszédba, rögtön elkezdte keresni, hogy „hoj van a kuta?” – merthogy emlékezett rá 3 hónappal korábbról, hogy volt ott egy nagy fehér kutya, amit akkor sokat nézegetett…
Szóval a memóriája egyébként tökéletes, szóval szerintem arról van szó, hogy egyszerűen még nem jött rá, hogy jó játék megjegyezni hosszabb, rímelő szövegeket.
Aztán, ami nagy büszkeség, az az, hogy egyre jobban megy a bilizés. Az elmúlt három hétben nem kellett kakis pelenkát mosni – és ennek bizony nagyon örülök… Mert igen, moshatós pelenka van rajta általában (ha érdekel valakit, írhatok erről kicsit bővebben) – de az is igaz, hogy ezzel a fenti büszkélkedős mondattal annak ellenére hazudtam bődületes nagyot, hogy van benne igazság. Mert igaz, hogy nem kellett mosni kakis pelenkát, de csalok – egyrészt éjszakára sosem moshatóztunk, másrészt vagyok annyira rafinált, hogy ha úgy látom, hogy érik a nagydolog, akkor eldobhatót adok rá. Valamint az elmúlt másfél hétben meg sokat is utaztunk ráadásul, és utazáshoz persze eldobhatót használunk…
De a lényegen ez nem változtat, egyrészt, mert a lényeg, hogy nem kellett a szaros pelenkákat sikálni (azt eléggé utálom én is, Bogár is), másrészt meg az eldobható pelenkák is csak nagyon ritkán barnultak be (konkrétan a nyaralások előtti időszakban tényleg volt egy bő hét, hogy csak bilibe ment az ilyesmi. Ami azért szerintem szép, és nagyon örülünk neki – igaz, ma éjszakai és vagy 3szor kellett felpattannom, hogy „bilire” van, aztán mind a három alkalommal az derült ki, hogy csak 2 csepp pisi van – a pelenkában. De a lényeg, hogy láthatólag érti és tudja, mire való ez az egész bilizés, és nagyon igyekszik, hogy rendeltetésszerűen használja…
Egyébként most van az az időszak, hogy mindent próbál rendeltetésszerűen használni. Ez abból is látszik, hogy az „Ez micoda?” korszak múlóban van, ellenben egyre többször halljuk a „Miét?”-et és az „Ezt hogy kell cinálni?”-t.
Hát, csomó minden változás és fejlődés van még, de egyelőre elég most ennyi. Hamarosan jön majd tényleg „apablogosabb” bejegyzés is – már csak azért is, merthogy ez a 2 év azt is jelenti, hogy vége a GYEDnek, és visszamegyek dolgozni. Azt hiszem, hogy azért a blogot nem fogom abbahagyni – azért jó ez arra is, hogy valamilyen formában megörökítsük, miket csinál a kislány… A címe mondjuk így félevezető lesz – de majd kitalálok valamit. Lélekben amúgyis vele leszek majd gyeden továbbra is (blöáh, de nyálas).
