Kedvenc youtube-os apukánk ismét alkotott egy szenzációsat, ezúttal az angol nyelv szépségeiről.

Az én lányaim még nem akkorák, hogy a nyelvtanulással bajlódjana… Illetve de. Csak még nem a betűzés megy, hanem úgy általában a nyelv logikájának összerakása. Na, és ilyenkor szoktak kiderülni érdekes meg vicces dolgok – ezeket hívják „gyerekszájnak”, amit én mindig is a nyelv csúcsának éreztem, a felnőttek már beletörődnek abba, hogy mit hogyan kell mondani, nem próbálkoznak, nem gondolkodnak, nem kreatívak (kivéve Lázár Ervin. Meg a Lackfi. Meg sok blogger akit szeretek. Meg csomó jó újságíró. Na mindegy.). Mindenesetre olyan ez, mint az élet; a felnőttek már belefásulnak, nem gondolják, hogy máshogy is lehetne, bezzegagyerekek, azok még romlatlanok és tiszták, közel vannak a nyelv ősforrásához, mostjönazezoterikusbullshit, oraveczcoelho tűnj el a billentyűzetem mellől.

Na, szóval bár készül 3 másik bejegyzés is, de most jöjjön egy gyűjtés a nagyobbik lány, a Lila legjobb mondásai közül. (A kisebbik, fél évesen és egy naposan még nem beszél. Nahát. Ellenben az elmúlt egy hónapban egész jó repertoárja lett gügyögésekből. De mondjuk legjobban a hörgés megy neki: akár örömében, akár ha nyöszögni kezd, rengetegszer mondja azt, hogy KHHHÁÁÁÁÁ, de ilyen torokboljövősen, ijesztősen…)

Szóval.

Az egyik amit gyakran mond például a Fehér, hogy „tetej”. Nem tudjátok mi az, mi? Pedig tök logikus. Csomó mindennek van teteje. Amikor pedig úgy általánosságban van szó valaminek a tetejéről, akkor az a „tetej”. (Példamondat: - Keressük meg ennek a doboznak a tetejét! Ááá, itt van a tetej!)

Vagy a másik, az a szanda. Mindig mondogatjuk, hogy ne mászkáljon mezítláb, vegyen fel a szandált – csak persze pongyolán mondjuk nyilván, és ő úgy hallja, hogy „szandát”, úgyhogy amikor nem tárgyesetben van, akkor az szanda.

Meg, még télen volt, amikor mutogatta a sapkáján, hogy ott a „pomp”. Merthogy pomponos volt a sapka. Van olyan sapkája is, amelyiken három pomp van…

Más kategória, de mindig mosolygok rajta, hogy a tenyerére azt mondja, hogy „kenyejem”. Annak van értelme, nyilván. Viszont kezd rájönni, hogy ezt nem teljesen jól mondja, úgyhogy amikor próbáltam produkáltatni, és mások előtt kimondatni vele ezt a kenyejemet, akkor hiába kértem, szégyenlősködött, és az lett a vége, hogy „te mondjad!” (Ez egyébként gyakran előjön, ha valamit nem tud kimondani, megmondani…)

A fentihez hasonló a „kocsolya” is, ami a pocsolya. Ezt egész biztos, hogy már tavaly nyáron is így mondta – mindig félek, mikor kezdi majd kinőni ezeket, úgy szeretem…

Az ikes igék persze mindenkit megviccelnek, mármint sokszor nem csak gyerekeket, hanem felnőtteket is, aki meg magyarul tanul felnőttként, az gondolom, idegbajt kap tőlük. Mindenesetre a „pöjgik”-et felírtam egyszer. Asszem ez ugyanaz az eset volt, amikor valami pörgött egy másik dolognak az élén. Épp megbillent, azt hittük, leesik, de aztán mégse – ezt így kommentált: Jeeszett jóla! Ja, nem, tak vittelt… (Leesett róla! Ja, nem, csak viccelt…)

Ez a selypítés dolog viszont már kezd zavarni – nagyon aktívan nem teszünk még ellene, de türelmesen javítgatjuk, és most már fel-felhívjuk a figyelmét, hogy a sampon az nem „szampon”, a „jejóg a jábam” pedig llllelllóg a lllllábam.

Nagyon fura ilyen selypegősen hallani az egyébként tök választékos kifejezéseit. Múltkor átment például nagymamáékhoz, és engem keresett. Anyuék azóta is emlegetik, hogy ezekkel a szavakkal toppant be: Lenne egy kérdésem. Apu hol van? Nagyon hiányolom őt!

Ez a „hiányoltalak”, meg „nadon szejetjek” nagyon-nagyon sokszor elhangzik naponta (az előbbi persze főleg mikor hazaérek munkából), hát, tudja hogy kell az ujja köré csavarni az embert… De egyébként 2 és fél éves létére ezeket tényleg tök komolyan mondja – gyakran szalad oda megszeretgetni anyját, kishugát, meg egyébként bárkit akit szeret, megölelgeti, hozzábújik. Különösen akkor, amikor úgy érzi, a másik megnyugtatásra vágyik. Amikor ideges, rosszkedvű vagy épp sír.

Na, milyen szövegek voltak még…

Egy másik kifejezés ami nagyon gyakran elhangzik, az a „játéktesztvéjeim”. A játéktestvérei az ő képzeletbeli barátai. Tök logikus: tudja, hogy vannak igazzy dolgok, meg a játékdolgok: van autó meg játékautó, konyha meg játékkonyha, és lehet igaziból csinálni valamit, meg játékból, amikor úgy csinálunk, mintha. És neki is van igazi testvére, vannak unokatestvérei – meg a játéktestvérei… Akikről mindig mesél (hogy koncerten voltak, hogy elbújtak, és meg kell keresni őket, hogy kint alszanak a kertben sátorban, hogy másik autóval jönnek a nagymamához, ami gyorsabb, mint a miénk stb-stb), meg néha meg kell keresni őket, mert bújócskáznak, meg enni kell adni nekik (játékennivalót, azaz egy marék levegőt). Neve nincsen a játéktestvéreinek, de általában az a megyezés, hogy hárman vannak (mondjuk ez nem jelent sokat, mert a hármat rendszeresen használja szinonimaként arra, hogy „sok” - ami azért fura, mert ugyanakkor elég jól megszámolja tízig a dolgokat, meg amikor bújócskázunk, teljesen szabályosan számol becsukott szemmel tízig, utána mondja, hogy „aki bújt aki nem megyeeek!”.). Néha ő az anyukájuk, néha pedig a játéktestvérei anyukájáról mesél. Néha mond neveket is (Szenti, Szinti meg Idó, például), de aztán másnap más neveket mond, a gyakorlatban pedig sosem névvel hivatkozik rájuk, hanem csak úgy, hogy „a játékteszvéjeim”.

Ami kicsit bosszantó, amikor a csínyeket, meg nemszabad-dolgokat a játéktestvéreire fogja. Nem úgy, hogy azt mondja, hogy ők voltak, hanem hogy ha például a kádban játszva olyan dolgok kerülnek bele a kezébe vagy a vízbe, amihez nem lenne szabad nyúlni (a hajszeszt vagy a felnőtt-tusfürdőt stb.), és rászólunk, akkor elkezdi bizonygatni, hogy ő csak a játékteszvéjeinek mutatta meg, hogy mit nem szabad csinálni…

Na még pár dolgot felírok, amiket az elmúlt pár hónapban mondott és felírtuk valahova, aztán végre felteszem ezt a bejegyzést, mert már ez is lassan hetek óta készen van…

„Nédd, itt a hóembej! Nem ojvad ej?” (Nem érti, a könyvében miért nem olvadt el a hóember…)

„Hátha nem szikejüj, vad igen” (=hátha sikerül)

Az anyjának: „Te mikoj vettéj (engem) a pocakodba? Amikoj ilyen lyuk vojt jajtad?”

„Nem színű a víz” (= a víznek nincs színe)

Nézegeti a könyvet: - A fijmben játszódik esz. – Igen?... – Igen… még egy kicit játszódik…” (Ez még pl. februári mondás, és azért fura, mert sem akkor, sem azóta nem néztünk/nézünk filmet. Néha-néha egy-egy családi videót, vagy táncos youtube-os videót (nem csak amin gyerekek táncolnak, hanem pl. ez is nagy kedvenc – bár a videót talán 3szor ha látta, annál többet kéri viszont a zenét, és mindig táncol is rá tényleg), szóval sem mese sem film nem volt még a véletlen vendégségben pár perceknél sokkal tovább a szeme előtt – akkor meg honnan veszi, hogy a filmben játszódnak (esetleg látszódnak) dolgok?)

Azt játssza, hogy a Duna-parton vagyunki. Kavicsot dobál, úszik, és ilyeneket mond:„Pejgesszünk! (úgy tesz mint aki bedobja a műcsalit a horgászbottal) „Itt egy hal! Menyhal! „Hajózzunk! Én vadok a kapitány!”    (Ez még télen volt, mikor menyhalazós időszak volt (nem mintha fogtam volna idén, az igazat megvallva most télen horgászni sem voltam, de azért büszke vagyok rá, hogy ilyeneket mond).

Utazáshoz készülődünk: - A jufit hoszhatom? (lufit) – Nem, mert attól tartok, elhagyod. – Nem vesztem ej, nyugajom!

Najó, végtelenségig lehetne írni, most akkor itt a vége.