Szokták kérdezni, hogy viszem-e a kislányt ilyen babás programokra. Ringatóra, Kerekítőre, Dúdolóra… Meg baba-mama tornára, hordozóklubba meg ezekre a helyekre, ahova az ekkora gyerekekkel szoktak járni a gyeden otthon lévő kismamák.

És hát nem. És van egy kis lelkiismeretfurdalásom emiatt. Bogárral, amíg ő volt itthon, viszonylag rendszeresen mentek ilyen helyekre, de október óta egyszer sem voltunk. Sőt, játszótéren sem nagyon.

Ezek a mentségeim:

Először is, ezek a programok általában 9-10 körül kezdődnek. Legalábbis itt a mi településünkön, a közelünkben lévő művházban, ahova Bogár is járt ezekre. Kisvirágszál meg kilenc előtt nemigen kel fel. Mire a reggeli készülődés, evés stb. végetér, már rég elkezdődött a program. De ha mondjuk fél tizenegyig alszik (ez is rendszeresen előfordul, de olyankor már általában felébresztem), akkor már véget is ér addigra.

De az igazat megvallva az is lehet, hogy tök máskor is vannak ilyenek. Bogár annakidején kábé ebben az időben járt, de az a helyzet, hogy még sosem néztem meg. Lehet, hogy délután is vannak – mondjuk akkor meg azért nem lenne igazán jó, mert addigra Bogár is hazaér a melóból, és akkor már közös, hármasban aktívkodós programot szerveznénk, ha lehetne, és nem épp akkor aludna a gyerek, meg nem kellene folyton itthon is dolgozni meg nem lenne ezer más. Mindenesetre, ha összejön, akkor inkább sétálunk vagy kertezünk egy jót hármasban.

Szóval a másik indok az időhiány. Ha épp nincs munka, amit bevállaltam, akkor főzni kéne, a kertet meg a házat kéne rendbe rakni stb. De persze, tudom, hogy ez bullshit, ezek minden kismamának vannak, azt’ mégis járnak ilyenekre. Ez kábé azzal egyenértékű mentegetőzés, hogy nem megyek este bulizni, mert a DVD-gyűjteményemet kell katalogizálnom… (Amit persze tényleg kellene. Vagy legalább kezdeni vele valamit, lassan két éve volt a költözés, de ezek a cuccok még mindig dobozban vannak valahol elásva.)

Na és aztán ott van még, hogy nyilvánvalóan egy szem férfiként lennék ott a gyerekkel egy csupanős programon. Nem azért mondom, mert félnék a MILFektől, de én azért ilyen helyzetben szégyellős vagyok. Hiába mondják, hogy nyugi, van ott néha-néha egy-egy apuka, meg nem ciki – egyszer jártam gerinctornára, ahol szintén azt mondták, hogy nem lesz gáz, és szoktak lenni férfiak is, de aztán valahogy sosem voltak, és de, az volt. Mármint gáz. Kínos.

Szóval, tömören szólva, szociopata vagyok egy kicsit, és félek, hogy kinéznének, meg mit mondanának…

Ezek az érvek persze rólam szólnak, és a gyereknek meg nyilván tök jó lenne egy ilyen program. De igazából abban sem vagyok benne biztos, hogy annyira nagyon szüksége van rá. Egyrészt szerintem tök jól és sokat játszunk itthon is – mindenféle ilyen kerekítős játékokat is, van cd, könyv kismillió, meg gyerekkoromból (illetve a sok kistesóm gyerekkorából) emlékszem ilyen játékokra, és ezeket szoktuk csinálni. Nem heti egy órát, hanem sokkal többet.

Másrészt a társasága is megvan. Itt laknak ugye a kolóniában az unokatesói: a kislány alig egy évvel nagyobb, az ikrek kábé hárommal, a legnagyobb meg 6 évvel. És óriási bulikat szoktak csinálni – ők nagyon szeretik a kislányt, és Kisvirágszál is őket. Mindegyik a korosztályának megfelelően játszik vele, de teljes lelkesedéssel, és nagyon aranyosan odafigyelve a legkisebbre vetik be magukat a közös játékba. Persze, mostanában a kert(ek)ben vannak a legnagyobb dzsemborik – és itt jön a képbe a kimozdulás. Merthogy itt a több kertben szétszórva több játszótérnyi mászható fa, homokozó, izgalmas felfedeznivaló, sőt csúszda van. Szóval minden játszótérnél jobb szerintem, mikor ide kiszabadulnak – ez már az én gyerekkoromban is így volt.

Jó, persze, azóta játszanak kinn, mióta jobb az idő. Én meg ugye pont ősszel, a vacak időben, meg aztán a fagyokban voltam vele eddig főleg itthon. Mégsem mentem vele sehova.

De, most már látjátok, miért nem.

Na, és most, miután kimentegetőztem magam, akkor most megígérem, hogy elmegyek vele valamikor. Valahová. Valami ilyenre. Hátha mégis bejön nekem is.